Budapest, Hungary
Budapest, Kálvin köz 4
N/A
cozy building
like
Ott volt az eskuvom
Szèp a felújîtott orgona is meg a templom is.
Az óbudai református templom Budapest III. kerületében, a Kálvin köz 4. szám alatt található szakrális építmény, Budapest legrégibb, ma is álló kálvinista imaháza. A templom a Budapest-Óbudai Református Egyházközséghez tartozik.Főbejárata kelet felől, a homlokzat elé utólag épített tornyon keresztül nyílik. Az északi oldal közepén van az oldalbejárat a parókia felől.
Úgy tudom, Budapest legrégebbi református temploma, 1750-es év körül építették. Minden vasárnap délelőtt 10 órakor tartanak istentiszteletet. Szoktak rendezni itt esküvőket is, főleg a nyári hónapokban. Nagyon szép épület a paplakkal együtt, amit Koós Károly tervezett.
Az óbudai reformátusok II.József türelmi rendelete után, 1783-ban kaptak engedélyt saját templom építésére. Budapest legrégebbi, ma is álló kálvinista imaházának alapkövét 1785. május 18-án helyezték el, a templomot 1786. augusztus 27-én szentelték fel. A torony a következő évben készült. 1908-1909-ben épült az új parókia, Kós Károly terveivel és felügyeletével. 2016-ban a parókia tűzfalára a szigetelés után Veszeli Lajos festőművész Kós Károly épületrajzaiból készült falfestménye került. Az avató ünnepségen jelen volt Kós Károly unokája is.
Nagyon szép templom mwgfelelő parkolási lehetőséggel.
Bent meg nem voltam csak a kertben.
Deli
The best companies in the category 'Deli'