Budapest, Hungary
Budapest, Kunigunda útja 60
N/A
+36 706007010
Köszönöm segítségüket a legutóbbi költözésnél! A fiúk udvariasak voltak és mindenre vigyáztak. Bátran ajánlom mindenkinek! Németh Miklós
like
2020 január 19-én vasárnap költöztem a segítségükkel Gyöngyösről Székesfehérvárra. Az előre egyeztetett időpont előtt 1-2 nappal felhívtak, megerősítettük az igényt és a címet. Kedvesek, udvariasak. A költözés napján pontosan érkeztek. 7,5 tonnás ponyvás gépjármű és 3 fő érkezett. Felmérés után azonnal nekiláttak a munkához, nem lazsáltak. Sok homink volt, de mindent megtettek, hogy beférjen az összes. Fontos, hogy az apróságok legyenek bedobozolva, bezsákolva. Ez meggyorsítja a munkát és jobban ki lehet használni a rakteret. Elfogadták a segítséget, mindkét címhez 3-4 plusz embert hoztam(barátok, rokonok). Az előzetes kalkuláció így egész pontos lett, az elszámolásnál kb 10e Ft volt az eltérés. Maximálisan elégedett vagyok, ajánlom őket.
5 év alatt 2x számíthattunk a profi hozzáállásukra.
Ilyen inkorrekt, hanyag, gusztustalan hozzáállású céggel még nem találkoztunk! A megbeszélt időpontban nem voltak ott, később felhívott a főnök, hogy beteg lett a sofőr, egy másik brigádot tud küldeni, de azok drágábbak, vagy ha ez nem felel meg nekünk, akkor nem vállalja a költöztezést. Ezután a drágább brigád megjelent, egy sofőr, egy kb 50 kilós srác, akinek az első napja volt és a sofőr barátnője...a drága bőr ülőgarnitúránkaz elejtette az új srác, valamint a felhozatalnál szinte minden sarkát leverték, a szekrényünk megsérült...ezekután mikor felháborodottan kerestem telefonon a főnököt, nevetve rámtette a telefont! Senkinek nem ajánlom őket!!!!
Sajnos rendkívül rossz tapasztalatom van ezzel a céggel. A kért és garantált három rakodó helyett csak kettő érkezett, valamint nagyon sok indokolatlan bútorsérülés és szennyeződés történt a szakszerűtlen kezelés miatt. A nap végén a két fiatalember mégis háromnak a bérét fizettette ki velem, napokkal később, reklamáció útján történt csak meg a korrekció. Számla persze azóta se sehol. Két héttel az esemény után is felháborodott és csalódott vagyok.
Saját tapasztalatombol irok erröl a lehuzos kezdö rakodokkal teli költöztetö cégröl!! A kalkulált árajánlat az oriási kamu, mindig alábecsli a kedves dalma ur és vajon miért? Sztem nem kell mondanom .... a butorsérülés az garantált söt a 30 40 ezer ft többlet fizetés is :( lehuzos cég !!!!! Szar munkával szép napot
A költöztetéssel meg vagyok elégedve, de az árazást egyáltalán nem tartom korrektnek. Előttes kalkuláció szerint, melyben pontosan jeleztem a helyszínt e-mailben és telefonon is 19.990 Ft-ot beszéltünk meg. A végén 52.000 Ft-os \számlát\ kaptam (nyílván nem adtak számlát). Kiérkezéskor a költöztető jelezte, hogy nem tudja mennyit beszéltünk meg a főnökkel, de ez akár 40 ezer Ft is lehet, de ekkor már egy kiszolgáltatott helyzetben voltunk, hiszen azon a napon kellett költözünk, így a szolgáltatást visszautasítani már nem lehetett. A végén 4 helyett 5 órás lett a költözés, szóval tényleg indokolt némi plusz költséget, de nem 32 ezer Ft-ot. Ha valaki nem szeretne a végén kellemetlen meglepetést, akkor nem ezt a céget választja!!! Megpróbáltam Dalmadi Károllyal felvenni a kapcsolatot, hogy a sérelmemet nem publikusan közölhessem, de természetesen nem reagált, így a fogyasztóvédelemhez és a NAV-hoz fordulok.
Deli
The best companies in the category 'Deli'